Postok blabla

Legutóbbi

Felújítaná lakását? Mutatjuk, mennyit spórolhat!

Lakásfelújítási támogatás 2021-től

A legtöbb ember saját otthonra vágyik, így mindenkit hatalmas boldogsággal tölt el, amikor átlépi élete első házának vagy lakásának küszöbét. Az idő múlásával azonban minden épületre ráfér egy kis felújítás, ebben pedig most óriási segítséget kapnak a legalább egy gyermeket nevelő családok. A 2015-ben indított otthonteremtési program keretein belül az állam ugyanis a költségek felét – hárommillió forintig – visszautalja a családok számára. Fontos, hogy ez a kedvezmény a 2021. január 1-je utáni felújítás esetében vehető csupán igénybe. Nézzük meg egy kicsit részletesebben, kik élhetnek ezzel a lehetőséggel, és milyen feltételeknek kell eleget tenniük.

  • Egy család csak egyszer veheti igénybe a támogatást, a feltétel egy 25 évnél fiatalabb gyermek nevelése (a megváltozott képességű gyerekek esetében ezt az életkort nem kell figyelembe venni)
  • A 12. héttől a magzat után is igényelhető
  • Házasságban és élettársi kapcsolatban élők, de elvált vagy egyedülálló szülők is jogosultak a támogatásra
  • Legalább egyéves társadalombiztosítási vagy felsőoktatási jogviszony, illetve köztartozásmentesség szükséges
  • Bármilyen bővítésre, korszerűsítésre, de akár még asztalosmunkára is elszámolható
  • A támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 000 000 forint
  • Anyagköltség és munkadíj fele-fele arányban igényelhető, tehát 1,5-1,5 forint egyenként
  • A támogatás abban az esetben igényelhető, ha az igénylő(k), illetve a kiskorú gyermek a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal rendelkeznek
  • Ha a családnak régóta a tulajdonában áll a lakás, akkor az igénylés időpontjakor legalább egy éve a bejelentett lakásban kell laknia a szülőknek és a gyermek(ek)nek

Vegyünk egy példát a teljes érthetőség érdekében

Abban az esetben, ha egy család otthonának felújítása az anyagbeszerzéstől, a munkaerőköltségig hatmillió forintba kerülne, a kormány három millió forintos támogatást nyújt. Fontos még, hogy a pénzt a családnak kell megelőlegeznie, majd a számlákat a munka befejezését követő 60 napon belül kell az államkincstárhoz beküldenie. Az elbírálás 30 napot vesz igénybe, majd ezután 5 napon belül utalják is az összeget a családnak. Már ez is óriási segítség, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az új építésű otthonok értékesítésének áfatartalmát 27 százalékról 5 százalékra csökkenti az állam jövő évtől. Ezzel következő cikkükben foglalkozunk majd részletesebben (Segítünk: Áfa-visszatérítés egyszerűen!).

Bővebb információ az otthonfelújítási programról a Magyar Közlönyben megjelent 518/2020-as kormányrendeletben, valamint Novák Katalin- családokért felelős tárca nélküli miniszter- Facebook oldalán található.

 

Post a Comment